Matek Pótvizsga Felkészítés
- Első lépésben leküzdjük a kudarcélménytől való félelmet és lépésről lépésre átvesszük az egész éves anyagot. Fontos kiemelni, hogy ehhez minimum 20-24 alkalommal szükséges túrázni nyáron a Korreptúrán. Érdemes minél hamarabb csatlakozni, ha kiderült, hogy nem sikerült megmászni a 2-es hegyet év végén.
- A felkészítés során a házi feladatok kiemelt szerepet játszanak az egyéni, gyorsabb fejlődésedben. A megjelenő hiányosságok segítséget adnak, hogy milyen területen van még szükség erősítésre.
- Több sikersztori is született a Korreptúrán, ahol egy nyár alatt sikerült a pótvizsgát 4-es jeggyel zárni. Nálam a kitűzött cél a 3-as szint, így biztosra megyünk a túrákon, együtt.
Matek Felvételi Előkészítő
- Tematikusan haladunk, így begyakoroljuk az egyes feladattípusokat. A felvételin már magabiztosan fogod tudni, hogy mit kell csinálni egy-egy feladatnál.
- A előkészítő során a házi feladatok kiemelt szerepet játszanak az egyéni, gyorsabb fejlődésedben. A megjelenő hiányosságok segítséget adnak, hogy milyen területen van még szükség erősítésre.
- 2 próba felvételit is írunk az előkészítő során. Ezzel látni fogod, hogy hol jársz, mely löketet ad ahhoz is, hogy magabiztos legyél. Hiszen a közös tanulás eredményeit szépen tükrözi majd a teljesítményed.
Matek Középiskolai Előkészítő
- Megalapozzuk az általános iskolai tananyagot és előre tanulunk 3 hónappal. Cél, hogy magabiztos legyen a középiskolai start, akár 7. osztályba, akár 9. osztályba készülsz.
- Az előkészítő során a házi feladatok kiemelt szerepet játszanak az egyéni, gyorsabb fejlődésedben. A megjelenő hiányosságok segítséget adnak, hogy milyen területen van még szükség erősítésre.
- Az előre tanulás két fő előnye: jobb megértés és nyugodtabb jelenlét a sulis matekórákon, plusz nagyobb esély az extra és szorgalmi 5-ösök bezsebelésére.
Matek Érettségi Felkészítő
- Tematikusan haladunk, így begyakoroljuk az egyes feladattípusokat, mind a 45 perces, mind a 135 perces részben. Az érettségin már magabiztosan tudod, hogy mit kell csinálni egy-egy feladatnál.
- A felkészítő során a házi feladatok kiemelt szerepet játszanak az egyéni, gyorsabb fejlődésedben. A megjelenő hiányosságok segítséget adnak, hogy milyen területen van még szükség erősítésre.
- 2 próba érettségit is írunk a kurzus alatt. Ezzel látni fogod, hogy hol jársz, mely löketet ad ahhoz is, hogy magabiztos legyél. Hiszen a közös tanulás eredményeit szépen tükrözi majd a teljesítményed.
Matek Korrepetálás
- Az iskolai tanmenet szerint haladunk és minden Korreptúrát egyénileg igazítunk a suliban tanultakhoz. Ezzel a fókusszal a jegyeid 3 hónap alatt garantáltan javulnak és elérhető vele az év végére akár a 2-3 jegyes javítás is.
- A korrepetálás során a házi feladatok kiemelt szerepet játszanak az egyéni, gyorsabb fejlődésedben. A megjelenő hiányosságok segítséget adnak, hogy milyen területen van még szükség erősítésre.
- Több sikersztori is született a Korreptúrán, ahol egy év után 2-3 jegy javítást is elértek a túrázók. Csatlakozz te is a sikersztori csapatához!
Bemutatkozás
Gilicze Tamás vagyok, a Korreptúra alapítója. Az ELTE-n végeztem a tanulmányaim alkalmazott környezetkutató szakirányon, ahol átfogó ismeretekre tettem szert a természettudományok területén.
2017 óta foglalkozom fiatalokkal keresztény ifjúsági vezetőként, így jól ismerem a fiatalok világát, könnyen tudok kapcsolódni hozzájuk. Ez az egyik titka a Korreptúra élménynek. 🙂
2021-ben elkezdtem teljes állásban matematikát tanítani a Korreptúrán, ahol általános- és középiskolás tanulókat vezetek izgalmas túrákra a számok világában egészen az érettségiig.
A Korreptúrán már több, mint
2200
óra
lett megtartva Tamás vezetésével online vagy személyes formában.
A tanítványok élménye és a szülők véleménye
Addig boncolgat egy témát,míg meg nem értem (“ez nem mindig könnyű😅)
Lilla
Tamás végtelenül türelmes és szerintem ez a legfonossabb a matematika oktatásához🙂 Bírja a hisztit is😅
Lilla anyukája
Tamást mikor megkerestük, a gyerekem kettesre állt matekból, féltünk a bukástól (6. oszt). A korreptúrának köszönhetően a gyerekem folyamatosan fejlődött, jöttek a jó jegyek, ami sikerélményt adott a fiamnak. Nyolcadikra erős négyesre jött fel, nagyon sok ötös jegggyel, és egy átlagon felüli matek felvételit írt a középiskolai felvételin, ami óriási eredmény, a korreptúra nélkül nem ment volna így. A korreptúrát Tamással továbbra is szeretnénk folytatni, nagyon meg vagyunk vele elégedve!
Nóra
Nagyon örülök, hogy rád találtunk. Jól előkészített órákat tapasztaltunk Barátságos, elfodó légkörben zajlottak az órák. Fejlődést és előrelépést tapasztaltunk a matekban a gyermekünknél.
Andrea
Az oktatás segített nekem javítani egy jó 1-2 teljes jegyet a bizonyítványban. Az anyag jól el van magyarázva, az órák meg rugalmasak idő szempontjából.
Dávid
Nagyon jó órák vannak, ajánlom mindenkinek!
Rúben
A korreptúra sokat segített nekem h megismerjem milyen csodálatos is a matematika. Segített megérteni és élvezni amivel nem úgy éreztem h unalmas az egész.
Nem utolsó sorban a jegyeimben is sokat fejlődtem ez idő alatt!
Marci
A Tanár Úr számomra példakép, a diákjaival és a munkájával való elhivatottsága mindenki számára motiváló! A matek sikereimet neki köszönhetem! Életszemléletét az őszinte odaadás jellemzi!
Arni
Ahogy a matek tanárom magyarázza el az anyagot egyáltalán nem értem de Tamás fele annyi idő alatt megérteti velem.
Amióta Tamáshoz járok órákra sokkal könnyeben megy a matek.
Boti
Nagyon meg vagyok elégedve Tomi munkájával ,nagyon képzett külön tanár ,több mint 2 éve segít nekem es munkája kifogástalan!
Dani
A tanár úr nagyon kedves, figyelmes, az ő segítségével értettem meg a matematikai összefüggéseket. Lelkiismeretesen felkészül az órákra, motivál a mégjobb teljesítményre.
Jázmin
A matematika nem a kedvenc tárgyam, de Tomival, és a csoportommal igazán érthető,
és sikerélményekkel teli órákon vehettem részt.
Vivi
Egyéni és csoportos órák
Egyéni órák
Egyéniben szeretnél Korreptúrázni? Van rá lehetőséged személyes és online formában is!
Milyen előnyökkel jár az egyéni óra?
- Egy szorgalmi házi, egy beadandó vagy éppen egy hirtelen bejelentett dolgozat? Itt még aznap is újratervezhetjük az órát! 😉
- A saját tempódban haladunk, ezért biztos, hogy nem maradsz le semmiről.
- A házi feladat megoldásait személyre szabottan minden órán átbeszéljük és az eredmények alapján haladunk tovább.
Csoportos órák
Csatlakozzatok többen a túrákra! Hozd el a Korreptúrára osztálytársaidat, barátaidat és hódítsuk meg együtt a kitűzött csúcsokat!
Milyen előnyökkel jár a csoportos óra?
- Csoportos Korreptúrák kedvezményes árakon elérhetőek, mind személyesen, mind online.
- Az osztálytársaiddal vagy barátaiddal tanulhatsz együtt, akikkel vállvetve haladhattok együtt előre.
- Csoportban van egy különleges dinamika, ami téged is húz előre a tanulásban.
Hol túrázunk a számok világában a Korreptúrákon?
- Online formában Zoom alkalmazásban a világ bármely pontjáról. 😉
Vannak, akik már 3 éve túráznak velem és a hosszú távú befektetés eredménye, hogy már nem a 2-es, 3-as a cél a suliban, hanem a 4-es és 5-ös hegycsúcsokat hódítjuk.
A Korreptúrán már több, mint
0
diák
gazdagodott élményekkel a számok világában és ért el jobb jegyeket az iskolai megmérettetéseken.
Árak
Matek Pótvizsga Felkészítés
(általános iskola)
(általános iskola)
Egyéni formában
5000 Ft
Csoportos formában
3500 Ft
Matek Pótvizsga Felkészítés
(középiskola)
(középiskola)
Egyéni formában
6000 Ft
Csoportos formában
4500 Ft
Matek Felvételi Előkészítő
Egyéni formában
5000 Ft
Csoportos formában
3500 Ft
Matek Középiskolai Előkészítő
Egyéni formában
5000 Ft
Csoportos formában
3500 Ft
Matek Érettségi Felkészítő
Egyéni formában
6000 Ft
Csoportos formában
4500 Ft
Matek Korrepetálás
(általános iskola)
(általános iskola)
Egyéni formában
4500 Ft
Csoportos formában
3000 Ft
Matek Korrepetálás
(középiskola)
(középiskola)
Egyéni formában
5500 Ft
Csoportos formában
4000 Ft
Az árak havi előfizetés esetén értendők egy 45 perces órára, melynek részleteiről a jelentkezés során kiküldésre kerülő dokumentumban lehet tájékozódni.
Havi óraelszámolás esetén minden kategóriában a díjakra 500 Ft kerül felszámításra.
Kapcsolatfelvétel
Minden hétköznap a 08:00-14:00 közötti órákban elérhető vagyok:
Ezen a címen fogadom az e-mailes megkeresésed:
Vedd fel a kapcsolatot velem Messengeren!
Itt találkozunk!